Morzsika e-vakkantásai

Én egy aranyos labrador vagyok és itt olvashatók az e- vakkantásaim. Gazdiknak és gazdi jelölteknek egyaránt szólok. És persze: ez a blog nem jött volna létre, ha nincs a Gazdim. Néha ő is hozzászól.

Morzsika a Facebookon

Legfrissebb vakkantásaim

Összefüggések a kutya nevelés és a gyereknevelés között

2010.11.12. 16:16 - Marketinges

Semmi tudományosság, csak tapasztalat.

A szomszéd kutyája - már írtam róla - állandóan ugat. Amikor sétálni megyek a Gazdimmal, ez a szerencsétlen úgy ugat mintha fizetnének neki ezért. A Gazdim egyszer úgy felbosszantotta magát, hogy dühösen odarontott a kerítéshez, és azt hittem, hogy agyoncsapja a szomszéd ebet. De amikor a Gazdim a kerítéshez ért, akkkor ez a kis kutyapótlék, majd kibújt a bőréből, nyújtotta a mancsát, nyomta a fejét. Nem tudott mást tenni a Gazdim sem, mint megsimogatta.

"Látod Morzsi, az a baj, hogy nem foglalkoznak vele eleget. Azért ugat."

Azt is elmagyarázta, hogy ha ugat egy kutya, vagy ugrál vagy más íidegesítő dolgot művel, akkor ezzel gyakran a figyelmet akarja magára terelni. Ha ekkor rákiabálunk, vagy megverjük, akkor pont csak "megjutalmazzuk" amiért felhívta magára a figyelmet.

"Éppen ezért nem szabad egy gyereket sem bántani, ha látszólag ok nélkül rosszat csinál. Inkább el kell azon gondolkodni, hogy miért tehette ezt."

Biztosan. gondoltam. A Gazdim csak tudja! Ja, meg azt is mondta, hogy ezt meg is írja az apás blogjában.

Hajrá Morzsika, Hajrá Labrador

A bejegyzés trackback címe:

https://labrador.blog.hu/api/trackback/id/tr482444697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VNarcisz 2010.11.19. 16:34:27

Teljesen véletlenül akadtam rá erre a blogra...és szóhoz sem jutok, annyira jó és ötletes!!Szuper, komolyan mondom!Alig várom, hogy elolvassam az összes bejegyzést!
Nekem is van egy labrador kutyusom, akit imádok és szeretnék csatlakozni a közösséghez, Hogy tudnám megtenni?
Köszönöm a választ!

VNarcisz 2010.11.19. 16:54:44

Szia!
Nemrég találtam rá erre a blogra és nem találok szavakat! Fantasztikus! Alig várom, hogy az összes bejegyzést elolvassam!Remélem egyszer én is olyan szuper gazdija leszek az én labradoromnak, mint te a tiédnek. :)
Szeretnék csatlakozni a közösséghez. Hogy tudnám ezt megtenni?
Köszönöm a választ!

VNarcisz 2010.11.19. 16:56:22

Hümm...elveszett a kommentem, újraírtam és tessék...ott van mind a kettő. Fürödhetsz a szavaimban! :D

Marketinges · http://labrador.blog.hu 2010.11.22. 16:02:35

VNarcisz

Köszönöm a kedves méltatást!

Csatlakozni a közösség doboz címe alatti linkre kattintva tudsz.

Szeretettel várunk.

Morzsika


süti beállítások módosítása