Bosszantó és kellemetlen ha a kutyánk felugrál ránk. Piszkos lesz a ruhánk, esetleg el is szakad. Egy olyan okos és tanulékony kutyától mint a labrador ez valóban tűrhetetlen. De leszoktatni erről a rossz szokásáról a kutyusunkat mégsem egyszerű. Mert ez bizony egy ösztönös reakció. És nincs benne semmi rossz szándék. Csak szeretet, játékosság és ösztön.
Megtanítani a kutyánkat ülni és leszoktatni a felugrálásról ég és föld. Az "ül" vezényszó egy egyszerű tanulási folyamat eredménye. A leszoktatás viszont pont annyira nehéz a kutyának mint az embernek megszabadulnia egy rossz szokásától. Rossz szokás, de valamiért ragaszkodunk hozzá. (bár Mark Twain szerint nem nehéz leszokni a dohányzásról. Neki már vagy százszor sikerült)
A labrador azért ugrál fel, mert neki természetes -lenne- hogy elérje az arcunkat. Éppen ezt teszi a labrador társaival is, csak hozzánk ezért fel kell ugrania. Szóval nem akar ő rosszat, ha például négykézlábra ereszkedünk akkor valószínűleg nem is ugrana fel.
De ennél azért van jobb javaslatom is!
Talán mondanom sem kell, hogy a leszoktatást a Gazdi önvizsgálatával kell kezdenünk. Volt-e olyan, hogy engedtük a felugrálást? Ha egyszer szabad, akkor mindig szabad.
Hogyan reagálunk ha felugrik a kutyánk? Ha ellökjük, akkor ő ezt játéknak is veheti.
Mikor ugrál fel? Amikor haza érünk? Akkor a kitörő örömét fejezi ki.
Mit tegyünk?
- Sose nézzük el ha felugrál! Legyen neki egyértelmű, hogy tilos.
- Ne lökjük el, hanem forduljunk el, hogy lecsússzon a lába rólunk.
- Ha hazaérkezéskor ugrál, akkor ne viszonozzuk az örömét.
- Ha már figyel ránk a kutyánk akkor fogjuk meg a nyakörvét és ültessük le.
Menni fog.
