Hogyan adjuk ki a vezényszavakat?
A szomszédomba érkezett egy kutya. Egy picit labrador, egy picit nem az. Szóval van benne labrador vér, de "szerelemgyerek" ahogy mondani szokták. Kölyökként érkezett, tehát remek lehetőség lenne a gazdájának, hogy jó kutyát neveljen belőle. De a lehetőség csak lehetőség marad, ebből a keverékből meg nem lesz jó kutya.
Egy mindennapos helyzet: hazaérkeznek a szomszédék, és én ilyeneket hallok: Foltos gyere ide, gyere ide, ott marad, gyere ide, leülsz, leülsz, LEÜLSZ, nem érted? leülsz. Marad, gyere ide, blablabla.
Ez katasztrófa! De miért? Előbb utóbb megérti, hogy mi az, hogy leülsz, meg gyere ide, meg marad, meg ilyenek. Egy frászt, kedves Gazdik! Tudjátok mit tanul meg így a kedvencetek? Azt, hogy a gazdi folyamatosan beszél, nem kell igazán ezzel foglalkozni. Különben sem az én nyelvemen beszél, hagyom, hadd dumáljon én meg azt csinálok amit akarok, Ugrálok, rohangászok, harapdálok, játszom.
Igen! Már korábban is írtam: kutyákra is igaz: sok beszédnek sok az alja. Ha közölni akarunk valamit a kutyánkkal, akkor KÖZÖLJÜNK! Mindent csak egyszer, de annak legyen foganatja! Ha azonban megcsinálja, akkor tessék azonnal jutalmazni.
Az én Gazdim nem sokat dumál. Ha véletlenül alkalmi süketté válok, akkor a következő mondat már vészjóslóan így hangzik?
Morzsi, mit csinálsz? Ha arra sem reagálok, akkor odajön hozzám a Gazdim, de abban nincs sok köszönet. Akkor általában vége a sétának és láb mellett kell haza mennem. De ilyen azért ritkán van.
Mi kutyák - főleg a Labradorok- nagyon okosak vagyunk ám, és nagyon tanulékonyak. Csak éppen pont azt tanuljuk meg amit megtanítanak nekünk. Ha azt tanítják nekünk, hogy figyelni kell a Gazdira, akkor azt tanuljuk meg. Ha azt tanítják nekünk, hogy a Gazdink csak beszél és beszél, de nem kell rá figyelni, akkor azt tanuljuk meg.
