Most a Gazdi ír.
Én már azt sem értem, hogy honnan tudja Morzsika, ha sétálni megyünk. Éppen ugyanúgy nyitom ki az ajtót, éppen ugyanabban a ruhában vagyok. Nem csinálok semmit sem másképp. De Ő tudja valahonnan, hogy most sétálni megyünk
Egy 11 éves labradortól kicsit meglepő az a kajla ugribugri, az a bakkecskét meghazudtoló viselkedés, amit ilyenkor Morzsika művel. De ez csak a kapuig tart. A kapun kívül vége az ugrálásnak és egy sokkal fontosabb dolog veszi kezdetét. A szimatolás
Miért olyan izgi egy séta?
Morzsika klasszikus csörtető pózban minden egyes szimatot begyűjt. Van amikor - elég gyakran - visszafordul, és ellenörzi, hogy
"Tényleg ezt éreztem? Itt járt az vizsla a szomszéd utcából? Nem is tudtam."
"Annak a fekete macskának kölykei lesznek? Remélem nem jönnek be a kertbe."
"Asszem a szomszéd tegnap kocsmában volt és itt könnyített magán."
Szimatolok tehát vagyok 
Morzsika megingathatatlan elszántsággal ellenörzi, gyűjti be és mint tudjuk raktározza a szimatokat. Látszik rajta, hogy ez az igazi hivatása, erre teremtette a Jóisten. Meg persze arra, hogy a Kisgazdi - lásd a fotón - jól meggyömöszölje.
Labrador- ember
Séta közben - mikor mosolyogva néztem Morzsi elszánt szimatgyűjtését, elgondolkodtam, hogy mi emberek miért nem tudunk ennyire örülni az apróságoknak?
Nem arra gondolok, hogy mi is szagoljuk meg egymás sliccét. "mi van Lajos, baj van otthon?
Nem. nem erre gondolok. Hanem hogy örüljünk az olyan apróságoknak mint hogy kizökkenhetünk a hétköznapokból. Ha sétálhatunk egyet, ha beszívhatjuk a természet illatát -(nem a szomszéd kocsma utáni produkciójára gondolok. )
Tanítás
Amióta van Morzsika, én nagyon sokat tanultam tőle. A dolgok működéséről, a lélekről, az optimista gondolkodásról, a megbocsátásról, a mindennapok újra kezdésről, és most erről is. Az örömről.
