10 napos vendégségen járt nálunk Blondi, egy golden retriever. El kell ismerni, hogy van valami különleges élmény abban, ha az ember 2 kutyával sétál az erdőben, vagy amikor 2 kutya örül neki a hazaérkeztekor. De most nem erről gondoltam szólni.
Talán a bevezetőből már kiderült: most a Gazdi szólal meg. (de Morzsika egyetértésével)
Úgy is kezdhetném, hogy Morzsika kissé elkényeztetett engem. Annyira hozzászoktam Morzsi engedelmességéhez, hogy kissé zavarodott voltam, amikor az először mentünk sétálni a vendég kutyussal. Hozzászoktam, hogy Morzsika első szóra engedelmeskedik, hogy egyet csettintek és Morzsi odajön, hogy rámutatok az autó csomagtartójára és Morzsika beugrik stb. Blondi - vagy ahogy gyakran neveztük: Blonyesz - nem volt ennyire engedelmes. (na jó, persze az is igaz, hogy nem én vagyok a gazdája)
A lényeg azonban az, hogy zavarodottan vettem észre magamon, hogy pont azokat a hibákat követem el, amik elkerülésére ebben a blogban is többször felhívtuk a figyelmet.
Többször ismételtem el utasítást, nem voltam mindig következetes stb.
És most jön a lényeg. Nem elég, ha a kutyánkkal csak a minden napi rutinok (séta játék, etetés, stb.) alkalmával foglalkozunk. Pontosabban: Érdemes az engedelmességet, a nehezebb feladatokat időnként úgy gyakorolni, hogy mi is és a négylábú kedvencünk is csak erre figyel. Nincs más zavaró körülmény, csak figyelem és gyakorlás van. A mindennapokban biztosan nem tudunk mindig 100%-ig következetesek lenni, ezért szükséges az újbóli, megerősítő jellegű gyakorlás.
És végezetül egy kép: Morzsikával és Blonyesszel megyünk kirándulni a Remeteszurdokba. Külön külön is és együtt is: NAGYON ÉDESEK!